English
Bemutatkozás Szolgáltatásaink Ajánlott területek Áraink Cikkek Linkek Kapcsolat


Árvíz és penészgomba-allergia

Az árvizek nem csak a balesetveszély és az ivóvízbázis fertőzése révén fenyegetik az egészségünket. A levonuló ár nyomán a beázott falakon, átnedvesedett bútorokon, elpusztult növényzeten elszaporodnak a penészgombák.
Az árvíz során az épületanyag nagy mennyiségű vizet vesz fel, mely a magas vízaktivitású gombák (0,9) elterjedéséhez vezet. A vízigény alapján ugyanis más penészgomba fajokra számíthatunk egy enyhébb nedvesedés, párakondenzáció esetén, mint a tartós átázást követően. Az árvizeket követően Stachybotrys, Chaetomium, Ulocladium, Trichoderma,  és Aureobasidium gombanemzetségek fellépésére számíthatunk, melyek allergiát és asztmát okozhatnak.



A fenti problémát a Katrina hurrikán kapcsán kezdték el vizsgálni. A New Orleans környéki házak heteken keresztül beáztak, a helyi hatóságok erre az esetre tanácsokkal, kiadványokkal látták el az érintetteket. Ennek alapján, valamint más európai és ázsiai szakanyagok alapján állítottuk össze az alábbi 5 lépcsős vészforgatókönyvet árvíz okozta penészesedés elhárítására.

1. Kárfelmérés. Az első lépés a kár felmérése. Penészmentesítés előtt kérjen tájékoztatást a biztosítójától a bizonyítékok dokumentálási módjára (fénykép, tárgyi bizonyíték, helyszíni kárbecslés) vonatkozóan. Aaz egészségkárosodás kockázatának dokumentálására aerobiológiai vizsgálatot is igényelhetnek. Ha a biztosítótársaság megköveteli, a tönkrement tárgyakat tárolja egy lakáson kívüli, zárt, száraz helyen.


2. Szárítás. A gombatelepek kialakulásához általában három nap szükséges a vizesedést követően. A penészgomba telepek nagy mennyiségű spórát termelnek, ezek újabb penésztelepek kialakulásához vezetnek, tehát minél tovább várunk a penészmentesítéssel, a helyzet annál rosszabb lesz. Amint az elöntött házba vissza lehet térni, el kell kezdeni a penészesedés felszámolását. Először hazatérve nyissunk ki minden ajtót-ablakot, hogy meginduljon a kiszáradás. A szellőztetést csak akkor szüneteltessük, ha a kültéri levegő relatív páratartalma meghaladja a 60%-ot. A maradék vizet töröljük fel a padlóról. A penészes vagy szennyvízzel átitatott porózus anyagokat távolítsuk el, zárt szemeteszsákban dobjuk ki. Porózus anyag a tapéta, a gipszkarton, a szigetelőanyagok, a vakolat, a többszörös falfesték-rétegek, szőnyeg, fa- és papír tárgyak, matrac, plüssállatok - ezeket nem lehet kellőképpen megtisztítani ha bepenészedtek. A spóraterjedését megelőzésére a fertőzött tárgyakat burkoljuk be műanyag zacskóval. Minél előbb szárítsuk ki az átnedvesedett tárgyakat. Vessük be a hősugárzókat, páramentesítőket. Nagy teljesítményű hőlégfúvókat, párátlanítókat bérelhetünk a fal szárítására (ha ehhez áramfejlesztő kell, az nem üzemeltethető beltérben, ablak alatt vagy az erkélyen!). Emellett nagyon fontos, hogy folyamatosan szellőztessünk.
Távolítsuk el az átázott szőnyegeket, kárpitokat. Legtöbbször ezeket ki is kell dobni. Ha megmenthető, tisztítsuk ki, fertőtlenítsük és mielőbb szárítsuk meg. A szennyvízzel átitatott töltőanyagot (szivacs, toll) ne használjuk fel.
Távolítsuk el a gipszkarton falakat, ellenőrizzük a ház szigetelését. Az átázott szigetelés sokáig nedves marad, és rejtett penész kialakulásához vezet, illetve az épületanyagban farontó gombák telepedhetnek meg. A burkolatok visszahelyezése előtt győződjünk meg arról, hogy a szigetelés és a faanyag megszáradt (fa esetén a nedvességtartalom ne legyen 14%-nál magasabb). A bútorokat és az új burkolatot csak a teljesen kiszáradt épületben tegyék helyre. Az épület kiszárítása türelmet próbáló feladat,  hónapokat is igénybe vehet.

3. Penészmentesítéskor haladjunk helyiségről-helyiségre, fokozatosan izolálva a munkaterületet a lakás többi részétől. A penészgomba-telepek lekaparásával nagy mennyiségű spóra jut a levegőbe. A fertőzött helyiség ajtaját zárjuk le műanyag fóliával, hogy a spórák ne terjedjenek szét a lakásban. A munka közben folyamatosan szellőztessünk. A szellőzőberendezéseket ne üzemeltessük amíg szakemberek nem tisztították meg. Nagyobb épületekben a bontás során negatív légnyomást kell kialakítani a helyiségben, ezalatt a folyosón pozitív légnyomást kell biztosítani.

- A mosógépben tisztítható textíliákat általában meg lehet menteni, amennyiben a penészgombák nem okoztak maradandó károsodást az anyagukban.

- A nem kárpitozott bútorok is megmenthetők, ennek érdekében az udvaron tisztítsuk meg őket. Ha a penészesedés csak a felületet érinti, hagyjuk a tűző napon, majd söpörjük le a kiszáradt, elpusztult penészt. A résekből HEPA szűrős porszívóval eltávolíthatók a lerakódott gombaelemek. Figyelem! Az elhalt spórák is allergizálnak!

- A nem porózus felszínű tárgyakat, mint a műanyag, üveg, beton, különböző fémek stb. könnyen megtisztíthatók a penésztől.

- Az értékes bútorok, könyvek megmentését bízzuk szakértőre, restaurátorra.


4. Lemosás/fertőtlenítés. A penésztelepek eltávolítását követően jöhet a lemosás és a fertőtlenítés. Ez a résekben és durva felületeken a fizikai eltávolítás után megmaradt gombaelemek és a szennyvízmaradványok miatt feltétlenül szükséges. A lemosásnál két vödörrel dolgozzunk, egyikben öblítünk, a másikkal lemosunk. A vizet gyakran cseréljük. A tisztításhoz ne használjunk foszfát-tartalmú detergenseket- a foszfát táplálj a mikroorganizmusokat.  A lemosást követően töröljük a felületet szárazra.
A fertőtlenítésre a hypooldat  (10 liter vízhez 6 dl háztartási hypo) is megfelelő, ez szagtalanít is. Fertőtleníteni kell a padlót, a falakat, a konyhát és a fürdőszobát is.

A takarítás során legyünk elővigyázatosak. Ne keverjük a különféle tisztítószereket, pl. savakat, ecetet, vízkőoldót hypóval. Bizonyos tisztítószerek egyes felületeken (alumínium, rozsdamentes acél, linóleum) elszíneződést okozhatnak, ezért kezelés előtt érdemes kis területen kipróbálni ezeket. A nagy mennyiségű penészgomba-spóra tartós belélegzése egészségkárosító hatású. Penészmentesítéskor használjunk kesztyűt, valamint hosszú ujjú és hosszúszárú munkaruhát, zárt cipőt, sapkát. Erős fertőzés esetén viseljünk légszűrő maszkot (a penészgomba spórákhoz ajánlott légszűrő maszkok részecskeszűrő betétje 3M 2125 P2R és  3M 2135 P3 kódszámmal kapható. Minden esetben győződjünk meg arról, hogy a maszk szabályosan illeszkedik és résmentesen zár).  A penész eltávolítását ne magunk végezzük, ha allergiásak vagyunk valamelyik penészgomba-fajra. E munkát ne végezzék 12 év alatti gyermekek, idősek, várandósok, valamilyen immunrendszert gyengítő alapbetegségben ill. légúti megbetegedésben (asztma) szenvedők. Ez utóbbiak végig tartsák készenlétben a gyógyszereiket.  A fertőtlenítőszerek elpusztítják a penészgombát, de nem akadályozzák meg, hogy ismét megjelenjen a gombatelep. A végső megoldás csak a teljes kiszáradással érhető el.

5. Ellenőrzés. A fertőzés megszüntetése után kísérjük folyamatosan figyelemmel, hogy nem jelentkezik-e ismét nedvesedés és penészesedés. Ha az épület még nem száradt ki kellőképpen, a tisztítást és a szárítást újra el kell végezni.

összeállította:
Dr. Magyar Donát
aerobiológus

 

 

2021.01.17.
A globalizáció hatása az allergén gombákra

                                      bővebben


2018. június 14.
Tavaszból a nyárba- tanácsok az allergiásoknak.

                                      bővebben


2018. március 9.
A jó levegőminőség alapvető munkavállalói érdek.

                                      bővebben


2017. december 23.
Allergia karácsonyra.

                                      bővebben


2017. december 1.
A háztartási vizes berendezésekben előforduló gombák egészségügyi vonatkozásai.

                                      bővebben


2017. július 3.
A hazai háztartásokban üzemelő mosógépek penészedése.

                                      bővebben


2016. október 20.
A fekete penészgombák körüli tévhitek.

                                      bővebben


2015. november 20.
A védekezés lehetőségei a poratkák ellen

                                      bővebben


2015. augusztus 8.
Ellenség a falak előtt: a Parietaria

                                      bővebben


2014. augusztus 8.
Modern épületek és a penész

                                      bővebben


2013. december 09.
Egy olvasói levél

                                      bővebben


2012. november 7.
Rontja a levegőt a mosott ruha

                                      bővebben


2012. július 31.
Háború a lakásban

                                      bővebben


2012. április 24.
Parlagfű bejelentés

                                      bővebben


2011. december 20.
A fan-coil penész

                                      bővebben


2011.május. 27.
Múmiák mikrobiológiai vizsgálata

                                          (videó)                                       



2011.április. 05.

Tavaszi nagytakarítás

                                      bővebben


2011.január. 11.
A rejtett penész

                                      bővebben


2010.augusztus. 01.
A Wellness irodaház átvizsgálása

                                      bővebben



2010.július.31.

Fővárosi bérházak aerobiológiai vizsgálata- A Magyar Higiénikusok Társasága által kitüntetett előadás összefoglalója

                                      bővebben


2010.július.17.
A falgyom

                                      bővebben


2010.június.10.
Árvíz utáni penészmentesítés vészforgatókönyv

                                      bővebben


2010.április.21.
Házipor, gomba és baktérium a lakásban - helyszínelés hírességeknél.
Megtekinthető az RTL Klub Fókusz 2010 22-i adásában:

                                      bővebben


2010.április.05.
Húsvéti allergia

                                      bővebben


2010.február.28.
A "beltéri levegő" konferencia tapasztalatai

                                      bővebben


2010.február.23.
Rejtett penész az irodában (esettanulmány)

                                      bővebben


2009.november.29.
Mire figyeljenek az allergiások a H1N1 influenza járvány idején?

                                      bővebben


2009.október.22.
Veszélyes-e a fekete penész?

                                      bővebben


2009. június.7.
A Parlagfű + más allergén gyömnövények kézikönyve,
aktuális jogszabályokkal

                                      bővebben


2009. május.31.
Allergia és allergének a belső légtérben. Asztma és Allergia AMEGA 15(3):36-38 (Magyar D)

                                      bővebben